Átány

Átány történelme

A régészeti feltárások során, a falu belterületén szarmata sír, a Péter-kúti tanyán pedig szarmatakori telep leletei kerültek elő. A szájhagyomány szerint a falu túlélte a tatárjárást is (1241-1242). Ha a szájhagyománynak hinni lehet, akkor ez azt jelenti, hogy Átány már jóval a tatárjárást megelőzően is lakott település volt. Átányt neve alapján is régi falunak kell tekinteni. A gyéren fennmaradt középkori források azonban csak későn, 1407-ben és 1409-ben említik első ízben, oklevelekben: ATHAN névalakban. 1409-ben a Tarkőiek birtoka, 1430-ban pedig az Országh családé. A község ma is az eredeti helyén áll, az áradásoknak kitett határ legkiemelkedettebb, leginkább védett foltján.
Az átányiak büszkék arra, hogy községük régi és átélte a „török időt”, míg a környéken csaknem valamennyi falu elpusztult. A török itt is pusztított, de a falu egy része mégis megmaradt. Ugyanis a pap felesége szépasszony volt, aki megtetszett a török vezérnek, aki azt mondta, hogy védelmébe veszi a falut, ha az asszonyt neki adják. Nagy gondban volt a nép. A papjuk feleségét mégsem adhatják oda. Volt a községben egy asszony, aki nagyon hasonlított a szép papnéhoz, beöltöztették hát, és ő váltotta meg a falut.
Az Átányt környező vidék Buda eleste után (1541) hamar, 1548-ban behódolt a töröknek és csak 1687-ben szabadult fel. Ez idő alatt a megye lakossága töredékére csökkent, sok falu örökre, más községek századokra lakatlanok maradtak. Átány népe is, több ízben „elfutott”, és évekre lakatlanná vált a falu, de a lakosság folytonossága nem szakadt meg, a régi lakosok mindig visszatértek. Az 1549. évi kapuadó összeírás időpontjában teljesen néptelen, de az ugyanez évből származó dézsmajegyzék már 5 telkes gazdát sorol fel. 1550-ben a török földesúrnak 9 házban lakó, nős férfi fizette a búza, méhkas, bárány, széna és sertés után kivetett török adót. 1552-ben 3, 1569-ben 25 adózója volt a falunak. Terjedelmes határában a szántás-vetés mellett juhtenyésztéssel is foglalkoztak.
A török háborúk idején jelent meg egy népes, birtoktalan nemesi réteg a község lakosságában. Személyükben élvezték ugyan a nemesi kiváltságokat, a föld azonban, amit megműveltek földesúri tulajdon volt, vagyis ugyanolyan jobbágytelek, mint a nem nemes községbelieké, így tartoztak utána a földesurat megillető szolgáltatásokkal. A többi paraszthoz hasonlóan gazdálkodtak, nemesekként azonban részt vettek a megye igazgatásában. Jelenlétük bizonyos kiváltságokat biztosított az egész falunak és egy olyan kapcsolatot, amelynek révén az elmúlt századok nemesi műveltségének sok eleme - pl. üdvözlési, megszólítási formák, általában az udvarias viselkedés formái – elterjedtek a községben.
A XVI. század közepén a török hódítás előestéjén Átány csatlakozott a kálvini irányú protestantizmushoz az egész környező vidékkel együtt. Később a szomszédos református települések elpusztultak. A XVIII. században, a katolikus kézben lévő környező uradalmak faluiba katolikusokat telepítettek, így Átány református sziget lett egy katolikus vidéken. Az átányiak ezáltal a református vallást tartják fő megkülönböztetőjüknek. Büszkék arra, hogy a hosszú ellenreformációs korszakban mellőzéseket, támadásokat viseltek el hitükért. Átány község lakói tehát már az 1500-as évek második felétől reformátusok voltak és szervezett egyházközségi életet éltek.
A XVII. század első évtizedeiben a falu rövid időre ismét elnéptelenedett. 1635 körül új lakosság népesíti be, vegyesen taksás jobbágyok és armálista (birok nélküli) nemesek, ezért Átányt 1635-1672 között hol nemesi falunak, hol adómentes – kuriális (jobbágytalan nemes) jobbágyfalunak nevezik az összeírások. 1658-ban „némely pusztulásra hanyatlott faluk között Átány lakói is, nemes és paraszt személyek” kuriális taksát írattak magukra kapuadó helyett.
1672-ben Kömlő puszta földesura I. Rákóczi Ferenc súlyos kártérítést fizettetett „Átány falunak nemes és paraszt rendű lakosaival” azért, mert Kömlő puszta határát azok nagy területen elszántották, s onnét 7-800 kereszt gabonát takarítottak be maguknak, jogtalanul.
1677-ben a kuruc és császári katonaságtól elszenvedett káraikról azt vallják az átányiak, hogy „kurucok miatt szenvedtek 2000 Ft károkat”, mely miatt a törökhöz folyamodván az azt mondotta, hogy nem sokáig lesz ez így.
1676-1683 között az Ónod várában táborozó császári várőrség vetett ki súlyos termény és pénzadót az átányiakra, akik telekadótól mentes kurialisták lévén vonakodtak ezen adókat befizetni, ezért minduntalan katonai karhatalmat, nyargalókat küldtek rájuk Ónodról.
A kurucok és császáriak sanyargatásán túl 1683-ban a Bécs ostromára vonuló török-tatár sereg is pusztított Átányon, ugyanakkor az alispán Thököly táborába szólítja az átányi nemeseket, és a jobbágyok által befogadott hajdúkat: „Értjük mit parancsolt Uraságod az nemesek részéről és az hajdú fogadásról: hogy az mustrára ott legyen mind az nemes személye szerint, mind az hajdú, az kit Nagyságtok reánk rendelt. De valamire jutnunk nem lehet, mert vagyon már két hete, hogy szekeresek (csak) hatan maradtunk: az idegen tatár nemzetség sokat megsebesített közülünk. Van, aki meg is halt az kezek miatt. Az lovaikat elnyerte. Az ki az tatároktul megmaradt, Kegyelmes Urunk (Thököly) visszajövén, itt hált az falunkban, s amennyi kezes ló az kezökbe akadt, mind elvitte. Még az szilaj ménesből is valamennyit akartak, annyit vittek el. Az embereinket elhajtották. Immár isten tudgya, honnan s mikor bocsátják vissza. Mert akit alámenőben elhajtottak, két szekér sem jött békével haza, hanem mint az anyja világra hozta, úgy jött aki megjöhetett. Ezek után most táborba mennünk lehetetlenség.”
1688-ban az Eger várának visszafoglalásáért folytatott táborozás során Átány rövid időre újra elnéptelenedett.
Egy 1725-ben készült adókivetés arról tudósít, hogy Átány reformátusok által lakott, népes település, 65 jobbágygazda, 15 jobbágytelkes kisnemes, 8 zálogbirtokos nemes és kálvinista prédikátor lakik benne. Határa a lélekszámhoz képest szűk és gazdasági erejét is mutatja, hogy kénytelenek Kömlő puszta határát is bérbe venni, azon gazdálkodni, amelyért évi 180 Ft-ot fizettek az egri püspöknek. A XVIII. század folyamán a Debrecenbe és Nagyszebenbe menő postakocsik is megszálltak Átányon.
Az 1778-ban használt községi pecsét címeralakja ekevas, körirata: taxas Átány. A körirat szövege arra utal, hogy ezt a pecsétet a XVII. század óta használták, amikor Átány még taxás falu volt.
A falu belső telkeit és határát a földesurak birtokközösségben, osztatlan állapotban birtokolták, a jobbágyok pedig a szántóföldparcellákat és réteket minden ősszel egyévi használatra, a házak sorrendjében, nyílhúzás útján, egymás közt kisorsolták, kiosztották, vagyis az időszakos újraelosztás rendje szerint használták.
A közösség megszüntetésére 1752-ben került sor. Haller részére az előljáró alispán a falu birtokjogának fele részét ítélte meg. Ezúttal valamennyi beltelket, szántót, rétet kiosztották valamelyik földesúr egyéni birtokába.
A falu gazdasági-társadalmi megszilárdulásának első állomása a földesurak birtokközösségének a megszüntetése volt.
A jobbágyság 1838-ban kérte a közös legelő és úrbéri birtok elkülönítését, de csak 1864-ben tudtak a volt földesurakkal e kérdésre nézve „úrbéri örök egyezséget” kötni. Ezáltal az addig kerítetlen lakótelkeket kimérték és telekkönyvezték. A térképre még összefüggő, bontatlan övben rajzolták fel a külső gazdasági udvarokat.
Átány a jobbágyfelszabadítás időszakában nagy és középbirtokosok tulajdonában lévő jobbágyközség, 203 jobbágyháztartással és 230 zsellércsaláddal. 40 kisnemes család is élt a faluban. 9000 holdat kitevő, teljesen sík határából 1788-ig 4500 kat. holdat törtek fel, ebből 1600 holdat tett ki a földesúri majorok területe, melyek túlnyomóan Szárazbő pusztán működtek.
A jobbágyságot az 1848-as forradalmi törvények törölték el. A földesúri és paraszti jogokat hosszadalmas bírósági eljárások során különítették el véglegesen. Átány ügye 1864-68-ban zárult le a határ mérnöki újrarendezésével.
A jobbágyság kötöttségéből kilépő parasztgazdaságoknak egy dinamikus átalakulásban lévő nemzetgazdaságban kellett helyüket megtalálni. Gazdálkodásukban, mindennapos életükben egyre nagyobb jelentőséget kaptak az értékesítési lehetőségek, a piaci viszonyok, a pénzforgalmi hitel.
Az országos forgalomba kapcsolták be a parasztfalukat a rohamosan épülő vasútvonalak. Átány számára a Budapest-Miskolc-Kassa fővonal megépítése jelentette a fordulópontot az 1870-es években. A fővonal Kál állomása 16 km-re van a községtől. Néhány év múlva innen kiindulva szárnyvonal épült délkelet felé, ennek állomása alig 6 km-re van Átánytól.
A környezetétől teljesen elkülönülő (vallás, birtokviszonyok, stb.) falu földesurai az elmúlt két és fél évszázadban nem rendezték át a községet és olyan falurészeket pusztító tűzvészről sem tudunk, amelynek nyomán gyökeresen megváltozott volna a falu arculata.
A szomszéd falvakból széles országutak vezetnek a falu közepére, innen azonban ma is csak kisebb utcák, csavargó közök, gyalogátjárók, zsákutcák visznek a falu belsejének szűk, s a külső részek tágas telkeihez.

Átány földrajza, elhelyezkedése

Átány alföldi magyar falu, a Nagyalföld északi, Heves megye déli-középső részén a Hevesi-síkon, Heves várostól 6 km-re északkeletre, a Hanyi-ér két oldalán elterülő település. Átány környezete teljesen sík, a legnagyobb tengerszint feletti magassága nem éri el a 100 métert. A falu kiemelkedései a Kázsmánd-tető és a Tető-halom. Éghajlata mérsékelten meleg-száraz, az éves napfénytartalom 1950-2000 óra. Növényzete ligeterdőkből, és lágyszárú fajokból áll. Kisvadállománya és madárvilága gazdag.

További érdekességek

Látnivalók Átányon

Statisztikai adatok

Átány címere