Ördög árka

Az avarok hazánkbani lakásának s uralkodásának emléke fenmaradt azon több mérföldnyi hosszú, hol elmosódott, hol tisztán kivehető földmélyülés és árokvonalokban, melyek hazánk külön vidékein, különböző irányban, sőt a szomszéd tartományokban is láthatók, s Kis árok, Csörsz árok, Balás árka, Ördög árka, Avar árok, Hon árok, Ördög útja, Ördög barázda, Kabos barázda, Rabsonné útja, Papok sáncza, Attila útja, Tündérek vagy Szép asszonyok útja, Traján fala, Római sáncz neveket viselnek a különböző vidéki s ősmondákkal egybekötött elnevezések szerint.

Hogy ezen árkokat, vagy legalább ezek egy részét a régi avarok erődítésül használták, azt fentebb láttuk, hanem hogy ők épitették-e? s ha nem ők, mely nemzettől lehet ezeket származtatni; erre nézve történelmi hiteles adataink nincsenek, s legfeljebb a valószinűség s következtetések vonaláig érhetünk; annyival inkább, mert ez árkok különböző vidékekeni szerkezete s beltartalma még kevés helyen lett tudományosan megvizsgálva.

Bojoaria főnökét Gerold grófot és svábjait az avarok elleni hunniai táborozásba egy Adalbert nevű vén katona kisérte, kinek, mint szemtanúnak elbeszélése után, sz. galleni szerzetes, a selyp Notker a IX, s utána Aventin a XVI-dik században az avarok erőditményeit következőleg irja le:

„A húnok vagy avarok saját földjüket védelem végett kilencz köralakú sövénnyel keritették be, melyeket ringhnek – gyürű, védkör – és Landwehrnek – honvédelem – nevezünk; e védkörök egymástól 40 ezer lépésnyi távolságra állottak, mindegyiknek kerülete 1500 (?) lépés volt, körülvéve katonai gáttal vagy árokkal, mely védfal „a varrare,” a teutonok által „Haga vagy Heginnek” szokott neveztetni.

E védfal szerkezete a következő volt: katonai széles árok ásatván, ennek egyik partjára kihányt földtöltésbe sok karó, továbbá fenyő, tölgy és bikkfa derekak 562voltak leverve, ezzel átellenben 20 lábnyi távolságra más hasonló sor volt megerősítve, a fák közei fűzfákkal befonattak, maga az erődítvény (Vagyis a két sor fakerítés) közti tér pedig vagy igen kemény kövekkel, vagy erős agyagsárral töltetett be, s végre felülről egész gyephantokkal befödetett; magossága ez erődítvénynek szinte 20 lábnyi volt. Mindkét, külső és belső oldala beültettetett gazdagon tenyésző fűz, szil és fehér nyárfákkal, mint a melyek, ha lecsonkoltattak vagy kiásattak is, törzseik s gyökereikről új buja sarjadékot hajtottak. Egyik védkör vonala a másikhoz oly távol esett, mint a turoni vár Constantzhoz, (így tehát mintegy 10 német mértföldnyire).

E védtöltések között a házak és faluk úgy valának elhelyezve, hogy egyiktől a másikig az ember szavát, vagy egyik körből bármiféle hirt tudtul adó kürtnek hangját a másik körben meglehete hallani (?), ezenkivül mindegyik védkör el vala látva szűk bejáratú kapukkal, hogy a védelem külberohanás ellen ez által is könnyittessék.

Ily módon volt mind a kilencz védkör épitve és elrendezve, s egyes körök átmérője annál inkább rövidedett, mennél közelebb esett valamely kör a központhoz, melyben állott a khán palotája, s hol egyszersmind a nemzeti kincstár is őriztetett.

E védkörök alkotásánál az ezek vonalába eső hegymagaslatok és folyóvizek által nyujtott természeti védelmi előny ügyesen felhasználtatott”.

Ennyiből áll röviden az öreg Adalbert elbeszélése.

A fentebbi Haga, Hegin, Hegen német szó, tesz sövényt, keritést; ellenben az „a varrare” szó ily alakban érthetlen, s a latin nyelvben jelentése nincsen; hibás leirásnak kell tehát azt tartanunk, e helyet: avarrarc, avarrark, vagy avarárk, avar árok, annyival inkább, mert a mai mongol nyelvben ark-árok.

A kör erődök központja, az avar khánok fejedelmi laka és kincstára, a mai Jászberény helyén volt, ide helyezi azt Timon is Aventin után, ki ezt írja:

„Thudun a Dunántúl azon vidéken, melyen Ptolemaeus szerint a jászok laktak, a Tiszán felül nyúgot felé uralkodott, e vidék fővárosa Borman, Thudun fejedelmi székhelye volt, (az eddigieket Aventin hihetően Adalbertnek Notker által feljegyzett előadásából merité, s igy folytatja) ki ugyanott, nem messze Egertől, eltemettetett.” A Borman név, valamint ennek földirati fekvése önként Jászberényhez vezet; de a magyar krónika is[3], midőn 790-dik évben az avar birodalom pusztulásáról ir, ez alkalommal a jászberényi avar erődről is következőleg beszél: „a magyarok (avarok) valamint Ausztriában, úgy Magyarországban is egy nagy palánkot csináltak vala, kit is várnak neveztek, ez a Tisza mellett vala, és ottan, holott most a Jászság lakik. Ennek a várnak két nagy árka és keritése vala, az egyik a külső, a második belső. A külső Heves tartományában vagyon ama hires neves Kurs király árka, és ez magában foglalja a jászok országát. A belső közelebb volt a Tiszához Fénszaru mellett. Ennek erősnek kellett lenni, mivelhogy több esztendőktől fogva a magyarok abba sok kincset, jószágot, gazdag prédát, melyet sok országoknak elrablásával nyertek vala, mind abba a várba hordották össze és takarították.”… „Thudun … egy harczban megöletik. Lakott akkor Thudun egy sánczos palánkban ottan, holott most Jászberény vagyon.”

Még inkább igazolják ezt a Jászberény vidékén látható avarárkok. Jelesen:

1. Kisárok, mely Pesten felül a Dunánál kezdődik, s Gödöllő alatt a Rákos patak fejénél elhaladva, Vácz-sz.-László, Tura, s a Zagyván át Fénszaru, Jászberény, Dósa, Apáthi, Heves-ivány pusztán át Hevesmegyébe nyúlik, hol Akolhát pusztán keresztül Kis-körű helységnél végződik. Ez ároknak a v.-sz.-lászlói erdőségen keresztül vonuló részén az árokból kihányt föld a Duna vagy nyúgoti oldalán lett felhalmozva, miután az árokpart e felőli része nagyobb domborodást mutat.

564Hőke L. ez árkot nagyobb Csörszárkának nevezi.

2. Csörszárka, Hőke szerint felső Csörszárka, Hevesmegyében Hort és Atkár közt Csány helység mellett egy halomnál kezdődik, mely „Csörsz khán dombja” nevet visel; innét az árokszállási határon, azután Zsadány, Bód, Kál, Erdőtelek, (hol legtetemesebb s valószinűleg teljes eredeti magaslatában áll,) Dormánd, Füzes-Abony határ területén keresztül borsodmegyei Ároktő helységénél egy dombbal végződik.

E Csörsz árok Pannoniának Debreczenben 1800-ban kiadott térképén, valamint Horváth Péter latin munkájához mellékelt Badekovich Lőrincz mérnök térképén, a kis árokkal együtt a fentebbi irányban van kitüntetve.

Rómer irja: „azt kell vallanunk, hogy a Csörsz árkok a római sánczoknál mérveikre nézve sokkal nagyobbszerűk. Mert Gödöllőnél Mogyoród felé mintegy 1400 ölnyi hosszaságban 37, az erdőtelekinél 1400 ölnyi 21 átmenetet számláltunk, melyeknek egymástóli távolságuk 20–180 ölnyire terjed minden egymásutáni és egymás közti szabály nélkül”[6]. Hihető, hogy ez átmeneteken valának hajdan ama fentebb emlitett szűk bejárati kapuk, külberohanás elleni védelemre, de e kapuk is a természet által is lehetőleg védett helyeken hagyattak.

A Csörszárok eredetére nézve egy nemzeti monda maradt fenn, s volt ezelőtt több mint 300 évvel, még Székely István korában is ösmeretes.

E mondát Tompa M. jeles költőnk „Csörszárka” czimű népregében tartotta fenn, mely szerint „a Borsod és Heves határán a sík vidéken egy vén ároknyomot, mint orjás ekétől szántott barázdautat, hogy mikor s ki hányta fel? az eltűnt századok homályiban vész el” – majd elmondja az agg regét: a longobárdok királya Rád uralkodván Pannoniában, Csörsz ifjú avar királylyal szövetkezve verte meg az ellenséget, s harczdíj fejében az ifjú király Rádnak tündérszép leányát Délibábot kérte. Rád Csörsznek birtokára vágyván, 565hogy tőle lehetlent kivánjon, azt válaszolá: „elnyered Délibábot, ha őt Tisza melletti lakhelyedre azon úton, melyen jöttél, vízen viszed haza”. Csörsz haza ment, s azonnal számlálhatlan népével el kezde ásatni a Tiszától a Duna felé egy nagy árkot. Már jó előre haladt a munka, midőn egy vészes éjszakán az ég tüzes villáma Csörsz királyt agyon sujtá. Eltemették őt azon halom alá, mely ma is „Csörsz kán dombja” nevet visel. Az árok félbenmaradt, Délibáb bánatában meghalt, s ma is ott lebeg tűnő szárnyain Csörszárka felett.

Az ároknak tövénél Ároktő most is áll Borsodban a Tiszának fűzlepte partinál, s a hely, hol véget ére, néptől megszállva lőn, épülvén Árokszállás az áldott síkmezőn.

E népregének a történelemben csak annyi alapjára találunk, hogy Kr. u. 568-ban Alboin longobard király a gepidák királya Kunimund ellen az avarok khánját Bajánt segítségül megnyervén, az egyesült hadak a gepidákat tönkre tette, Kunimund elesett, s leányát a szép Rosemundot Alboin Italiába foglyúl vitte; sőt a VII-dik század elején Gisulf longobard királynak egy Radoald nevű fia is említtetik.

Azonban a Csörszárkának egy oldalága Füzes-Abonytól átcsap Borsodmegyébe, jelesen Szihalomtól vonul Cserépfalvához, melynél déltől észak felé az u. n. mészoldali szőlők alatt, s innen északkeleti irányban a kis és nagy Gallya hegy között, ezeken túl ismét észak felé hajolva az árka változó mélységű, partja néhol két öl magos … itt a partok oldalaiban, az árokalján mindenütt, és a mészoldali szőlőkben is számtalan különféle alakú és szinű cseréptöredékeket szedhetni … sokszor egész edények is hamu és földnemű maradványokkal találtattak. Innét Diósgyőrön keresztül egész Sajószentpéterig felnyúlik[9]; s úgy látszik a zaztyi apátság alapító levelében 1067. körül erről tétetik emlités, midőn Borsodmegyei Scenholm falu határai leirásánál mondatik, hogy a besenyők temetkezési helyeitől jön az ember a 566„nagyárokhoz”, mely egész Arukszegig – talán a mai Ároktő – terjed a kis Egur – vize – és Aruk szegletéig.

A Csörszárokról Székely István krónikájában azt írja, hogy ez nem onnét nyerte nevét, mintha – a nemzeti monda szerint – Csersz király ezen hozott volna magának feleséget, hanem azért, hogy ez árkot az ország oltalmára, legelőször ezt csináltatta még Etele előtt. Ezután leírja ez árok alkotását Aventin nyomán, rendeltetése az volt, hogy midőn „valami ellenség az országra támadott, tehát mind oda az árokra futottak, és úgy oltalmazták az országot. Nemcsak egy vagyon pedig a fele, hanem több is vagyon, jelesben a Tisza Duna között, kik mind e napiglan megláttatnak, de immár a hoszszú idő miatt betöltettek, kivel nem a magyarok éltenek, hanem az ő előttök való nemzetsígek”.

Még bővebben ir Csörszről Evagrius után Timon; szerinte 579-ben Tiberius keleti császár Chosroës persa király ellen, ki Kis-Ázsiát és Syriát dulta, Justinian vezérlete alatt Pannonia, Moesia, Illyricum és Isauriát lakó nemzetekből gyűjtött sereget inditott; voltak tehát e hadjáratban hun-avarok, bolgárok, s több szlávok. Curs nevű scytha kezdte s nyerte meg az ütközetet, gazdag zsákmányt, sőt Chosroës istenét az örök tüzet is elhozta. Curs hun volt; sőt a magyar krónika szerint 579-ben az avarok második khánja Kurs lett volna, „kiről is nevezték ama nagy árok, melyet a Jászságban még most is látni, Cursz vagy Csörsz-király árkának”.

Ebből Timon azt következteti, hogy ezen Curs, vagy magyarosan Csörsztől nyerte nevét a Csörsz árka, és hogy e szerint az avarok 2-dik khánja Csörsz volt.

Pray ennek ellentmond azon okon, mert ez évben az avarok khánja a rómaiak ellen hadat indított, s Sirmiumot megszállotta, s így nem hihető, hogy ő a rómaiaknak a persák ellen segélyhadakat adott volna, hanem ezt a rómaiak inkább a Persiával határos ázsiai hunoktól nyerhették.

Innét Katona inkább azon Csörsz nevű magyar vezértől származtatja, kinek, Béla k. névtelen jegyzője szerint  Árpád egy várat adott a maga népének védelme végett, melyet Csörsz tulajdon nevére nevezett, mely név – tehát a Csörszvár – az iró korában sem ment még feledségbe, ma azonban már nem ösmeretes.

Azonban Timon véleménye Thierry előadásában hathatós támaszt nyer. Mert nem sokkal a persa háború előtt éppen Tiberius, még mint tábornok, az avarok által megveretvén, a keleti udvar kénytelen volt az avar khánnak 80 ezer arany évi díjat a hátralékokkal együtt kifizetni, s ezen felül gazdag ajándékokkal is ellátni.

Ez esemény után a persa háború csakhamar kiütvén, igen hihető, hogy a gazdagon megajándékozott avar khán Justin császár seregét a persák ellen, Kurs vezérlete alatt, válogatott hún-avar csapatokkal növelte, s Curs meg is nyerte a győzelmet.

Ebből következtethetni, hogy Curs jeles hadvezér volt, s mint ilyen a khán udvaránál tartózkodott, s hihető, hogy a khán jászberényi fejedelmi lakának s az itt őrzött nemzeti kincsnek, a húnok által régebben készített árkon kivül, nagyobb biztosságért, másik árkolással is körülvevése reábizatott, s róla nyerte ez új védárok nevét. Mindez Justin császár 578-ban történt halála, s igy Sirmium megszállása előtt bevégeztethetett.

Az Árpád alatti Csörsz vezértől ez árok nevét származtatni azért nem lehet, mert – mint Székely István megjegyzi – a magyarok a Csörsz árkot soha nem használták; s Árpád Etelének ó-budai palotájában szokván mulatni, ily ároknak Jászberény körüli vonása szükségtelennek tűnik fel.

Budai e csörszárkot avarok árkának lenni állitja; sőt Bedekovich mérnök szerint, ez árok nyomai egész Máramarosig több helyen láthatók.

A Csörszárka folytatva van a Tiszántúli vidéken is,

3. Ördögárka név alatt; azt irja ugyanis Budai, hogy a Csörszárka Ároktőhöz jön a Tiszáig; azon innét pedig, Fejértón alól, a debreczeni nagy erdőn jövén át, a nagy-létai határnál Arad és Temesvár felé halad, míg nem Semendrián alól mintegy 3 mértfölddel a Dunánál végződik, a mint ez Marsili munkájában látható.

Mielőtt ez árok részletesebb leirásába bocsátkoznánk, tekintsünk vissza a Duna-Tisza közre, itt az Ördögárok kezdődik a Duna mellett Bajánál, innét a jankováczi határon keresztül Halas városához délfelől 1/4 órányira, Harka, Bodoglár, Sz. László, Ferenczszállása pusztákon s Félegyháza városa Tisza felőli határán átmenve Sas és Csépa között a Tiszán átnyúlik, itt Földvár és Öcsöd között Mesterszálláson át Gyomáig, innét Szeghalomnak tart.

Hihetően ennek egyik ága az, mely Dévaványa és Túrkevi között eső Csuda-Balla pusztán, s az ecsegi kamarai birtokon keresztül, érintve a Borbély család földjét, lemegy a mai Berettyó valódi nádasáig, hol elenyészik; valamint azon rész is, mely ettől mintegy két mértföldnyire Heves megyéből kiindulva, s érintve a kisujszállási és túrkevi csorbai puszta részeket, a kisujszállási, hajdan ősrétségből állott határrészen vész el.

E vonalon is az ároknak a Duna vagy nyugot felöli partja nagyobb domborúságot mutat, mi az árokból kihányt földnek ez oldalon felhalmozásából származik.

Emlitésre méltó, hogy Halas városa határában a bodoglári pusztán a mult évtizedben, éppen az Ördögárok mélyedéseiben, úgynevezett gödörkút ásásnál Trjaánnak egy ezüst, s ugyanitt ehhez közel az Ördögárok mellett szinte Trajánnak idomtalan vastag réz pénze találtatott, melyek Halason Révész György régiséggyüjteményében láthatók.

Szeghalomtól az Ördögárka, hihetően, csatlakozik a Debreczentől Nagy-Várad felé Aradhoz menő vonallal.

A Maroson túl ez árok:

4. Római sáncz nevet vesz fel; melynek – Griselini, 569Görög és Karacs térképein – itt három vonala látható, nem csekély eltérésekkel.

Griselininél nyugot felől az első vonal a Marostól Saderlaknál kiindulva, vonul Vinga és Monostor közt, de Kis-Becskerek és Jécsa vidékén megszakad.

Karacsnál e vonalból csak Kalácsa és Bilet közti darab látható, míg ez Görög térképén teljesen hiányzik.

Bárány e vonalat igy irja le: közel a Marostól Baraczház és Merczydorfon keresztül Bogdáig – talán Bobdáig – nyúlik, itt a Bege balpartjától délfelé húzódva, az alibunári és ilancsai mocsároktól megszakasztatik, s ezeken túl már alig észrevehetőleg a Dunáig terjed.

A 2-dik ily árokvonal Griselininél a Marostól Hidegkúton felül kiindulva, Fibisen át Temesvárnak tart, melyet nyugotról megkerülve, innen Ligeth, Opaticzán át Dentától keletre hajolva végződik.

Karacs Temesvár és a Maros közt e vonalnak csak Bruckenau és Csernegyház közti részét vévén fel, Temesváron túl Ligeten és Dentán át Désánfalvánál megszakasztja, hanem az alibunári mocsárokon túl Deliblatnál ismét megkezdvén, Gajánál végzi.

Görög és Bárány szerint e vonal a Marostól Guttenbrunnon, Fibisen, Csernegyházon keresztül egész Temesvár alá vonul, s Mehalát és a József várost átfutva, Freydorfon át Sághnál a Temeshez ér, azontúl Liget, Zsebely, Detta, Sz. György, Omor, s Moraviczának tartva, az alibunári mocsár keleti oldalánál végződik.

A 3-dik vonalat Griselini, Görög és Bárány így irják le: a Marosnál Neudorf mellett kezdődvén, Greifenthalon keresztül Remeténél a Bege vizét, Medves és Dragsina között a Temes folyót éri el, innét Török-Szákos, Sztámora, Cserna, Berekucza Butyinon át Versecz körül megszakad, majd Podporantól Orashetzig ismét látható, hol kis megszakadással Grevenitztől Dubovátzig megy, s a Karas folyó Dunába ömlésinél végződik.

Úgy látszik ez árokra vonatkozólag irja Hőke, hogy a Pestről Fejértemplomig húzódó ároknak folytatása van a vaskapun alól az oláh alföldön; Csernesztől a kárpátok alján Galaczig, innen fölkanyarodva a Neszterhez Benderig – egy Moldva-Oláhországi térképen, a mult század végiről ily árok nyomai láthatók. Erről látszik emlékezni Gegő, ki szerint a galaczi kerület hajdan kohurluy-nak is neveztetett, a benne 8 órányi hosszúságra terjedő hasonnevű ároktól; valamint Jerney is, midőn irja, hogy a ghertinai régi római kovarlui vagy kohurlui = kővárral összeköttetésben levő földerősséget vagy árkot, mely az Olttól Szereten át Pruthig nyomozható, a moldovánok Traján árkának nevezik; – hasonló árok húzódik a Dunától Rassovától Kostendshig a fekete tengerig, Traján sánczai név alatt; mely úgy látszik a régi kis Scythia, ma Dobrudscha vidékének védelmi elzárására vonatott.

De fordulnak elő „római sáncz” nevet viselő árkok Bács-megye alsó részén is. A Duna és Tisza egybeszakadása által alakitott szögletben Földvártól Ujvidékig vonul a „nagy római sáncz”, majd a Dunától Apatinon felül kezdve Sz. Ivántól Doroszló, innét Bogojeva felé hajolva, Hodzsák, Parabuty, Pivnicza, Despot Sz. Iván, Kulpin s Alpár pusztán át Járekig, s itt a nagy római sánczon két mértföldnyire a csajkások kerületében Gospodinczet megkerülve, innét az Alymaska mocsáron át Földvár és Nádály puszta közt ismét nyugotnak kikanyarodva a Czernabarán át a Tiszával párhuzamosan halad felfelé, s Csikérnél Petrovoszelo irányában végződik a „kis római sáncz” név alatti régi árkolás.

A nagy római sáncz egészen földből van hányva, s kivül árokkal övezve, mely még most is másfél öl mély, 3 1/4 öl széles, a töltés magossága 1 1/2 öl, szélessége, alapjában 4 1/4, felül 1 1/2 öl.

Azonban ez árok „római” elnevezése helytelen, mert a Duna-Tiszaközt a rómaiak soha sem birták, egyedül Traján volt a mai csajkások kerületének egy ideig birtokában, de kevés idő mulva ez ismét a jászok uralma alá visszakerült. E sánczot először gróf Marsigli irta és rajzolta le I. Leopold alatt, a török kiveretése után, s annyit mond, hogy ezt a császári katonaság történelmi alap nélkül nevezi római sáncznak; ez idő óta bár a tudós Bél Mátyás[28] ingadozva „római vagy avar árok” néven emliti, azonban úgy ez, mint a többi hún-avar árok némely földleiróknál „római sáncz” név alatt emlittetik; holott ezek egyike sem lehet a rómaiak műve, kik állandóul soha sem, hanem csak rövid ideig birták a Duna-Tiszaköz egyes pontjait, leginkább a Duna innenső partjait, hol az ellenség fékezésére őrházakat s várdákat épitettek; de ily több mértföldnyi hosszú sáncz-árkokat, hogy a rómaiak valahol épitettek s használtak volna, arról a történelem aligha emlékezik. Ez árkolatok legalább római castrumok nem lehettek.

De ily nagyszerű védkörökre szükségük nem is volt a rómaiaknak, mert ők virágzó gyarmataik városaiban s helységeiben emelt szilárd épületekben laktak, hol családjaik kellő kényelemben éltek, s ingó vagyonuk lehető biztonságban volt; hadi védelmül pedig egyes pontokon kisebb területű várdákat emeltek.

Vannak irók, kik a Duna-Tisza összeszakadásánál lévő „római sánczot” a 3-dik század végén Diocletian császár által a jászok becsapásai ellen emeltnek állítják. De e vélemény meg nem állhat. Mert azonkivül, hogy ezt egy régibb iró sem emliti, a történelem is megczáfolja; ugyanis azon időben e vidéken a vitéz sarmata jászok laktak, kik a rómaiakkal folytonos harczban állván, a Dunántúli vidéket örökös rablásaikkal háborgatták, s ha ellenök a rómaiak erős figyelő hadcsapatok védhelyéül árkolásokat akartak tenni: azt czélszerűen csak a Pannonia felőli oldalon eszközölhették, nem pedig a Duna-Tisza összeszakadásánál, hol egyik oldalról a jászok, másik, a tiszántúli oldalról pedig a tajfalok – mindkettő ellenséges nép – környezték vala őket.

Van azonban a régi történelemnek egy hasonló okból ugyanazon eredményt felmutató része.

A scythák Mediában, 28 évig tartott uralkodásuk után, midőn a Maeot tava környékén volt lakhelyökre visszatértek: a hazájokba vezető útat egy a Maeot tavától a tauri hegyekig nyúló széles árokkal találták elvágva, melyet távollétök alatt felfegyverzett szolgák hada ásott, s hazatérő uraik ellen védelmezett[30].

A Dunatiszaközön lakott sarmata jászok is, míg Nagy Constantin Kr. u. 325-ben a nicaeai zsinaton a hit dolgát igazgatta, a gothokkal egyesülve, hogy annyival nagyobb erővel rontsanak a római birodalomra, szolgáikat is felfegyverezték, kik azonban a hadjárat végeztével fegyvereiket uraik ellen fordítván, a szabad jászokat felső Pannoniába kiűzték.

Mi természetesebb, mint az, hogy e szolga jászok, vérrel szerzett új szabadságuk megvédhetése végett, az általok lakott alvidéknek, a Duna és Tisza összefolyásánál, már maga a természet által védhelyül alkotott részét, egyik folyótól a másikig vont árok által megerősítsék.

Ide mutat az is, hogy midőn 358-ban éppen e Dunatiszai szögletben letelepült szolga jászok amicen felekezete ellen Nagy Constantin fegyveres erőt küldött, ezek nyilvánították, hogy ha békén hagytanak, adóval és harczosokkal segítik Rómát; de ha máshova költözni kényszeríttetnek; fegyvert ragadva, s bízva lakhelyök erősségében, megvédik uraik elűzése által nyert új letelepedési helyüket.

Valjon az egész dunai alvidéken, értve Bácsmegyét, volt-e s van-e hely, mely ily szabadságáért élni halni kész volna, mint a Dunatisza összeszakadása által képzett háromszög?

Ezt sem igazolja ugyan egyenes történelmi adat, de Amian e szavaiból: „bízva lakhelyeik erősségében = locorum confisi praesidio”, egy régibb hasonló eseményből, s a természeti fekvés előnyéből biztosan lehet következtetni, hogy a fentebbi „római sáncz” nevű árkokat sem római, hanem sarmat jászok által készittetett, s így ezt római országválasztó gátonynak mondani nem lehet.

5. Hihetően ily avarárkok azok is, melyek Hontban Bakabányától zsember, Szete, Szalkán s Helembán át a Dunáig lenyulva, itt ott az Ipoly mentiben is észlelhetők, s melyek – Benkő szerint – honárká-nak neveztetnek. IV. Bélának egy 1256-dik évi oklevelében a honthi várhoz tartozott Saag birtok határai között előforduló „gigasok árka” kifejezés hihetően e honárkára vonatkozik.

Beel a Csallóközben is emlit ily avar földhányásokat.

Láthatók még ily nagyobbszerű árkolások: a Szávánál; nem messze ennek tövéhez, 4–5 mértföld területen, azután a kiskunsági orgoványi és kerekegyházi pusztán; nem különben a Sajó vize tövénél.

Sőt külföldön Csehországnak Bidzsov kerületében[35], valamint a felső Dunától Regensburgtól Würtenberg s Badenen át a Rajnáig szinte van „Ördögárka”.

Hőke Lajos a bácskai és jászsági hosszú árkokat valószinűleg, a tiszántúli Dácia felől vontakat már bizonyosan, az alsó Dunánál Szörényvártól Galaczig és Bezdányig vontakat még bizonyosabban római műveknek tartja. E véleménnyel ellenkezőleg Rómer[37] azt mondja, hogy a „bényi, bátai, regöli, bánáti és csörszárki sánczok és védgátonyok óriássága és rendetlen alakja bizonyítja, hogy a (barbarok) balistákkal és catapultákkal nem birván, az alacsony gátonyú csekély árkú castellumokkal csak a földhányások óriássága által vetekedhettek. Tessék az újvidéki – tiszaföldvári valódi római vagy a fossa Probit szemlélni és más óriás sánczokkal összehasonlítani!”