KISFALUDY KÁROLY

A TISZÁNAK KIES PARTJÁN

A Tiszának kies partján
Járok én szép rózsám után.
Tisza! Tisza! mond meg nekem:
Szép rózsámat hol keressem?

Tisza! habod azért vidám,
Mert tebenned fürdött rózsám,
M'óta rózsám vizedbe szállt,
Barna szined fejérré vált.

Hol szép rózsám? mond meg Tisza!
Válj mézzé, ha vized iszsza;
Mond meg, hogyha értem sóhajt,
Kebelemre visszaóhajt.

Irígy Tisza, te csak nem szólsz,
Szigetek közt némán lefolysz:
Én is puszta sziget lettem,
Búmnak árja foly körültem.

OLASZORSZÁGBAN

Itt a langyos ég virányin
Édes illatt tévedez,
S a mult nagy kor omladékin
Hőskivánat ébredez.

A természet bájos képe
Andalitó kéjivel,
Felmosolyg a déli naphoz
Mindig ifju zöldjivel.

Ah de bármi szép az élet,
A hazátlan árva sziv
Kelyhiből a nyilt örömnek
Bút csak és keservet sziv.

A napkölti ég alatt, hol
Fellegig nyul a havas,
Hol sötét erdők hegyette
Száll s mereng a büszke sas;

Ott, hol harczfi a nemes mind,
Ég a szent szabadságért,
S létét kötve birtokához,
Megvet minden szolgabért:

Ott hazám, hol egykor Árpád
Érczkarral csatára kelt,
S élve-halva nemzetének
Messze fénylő trónt emelt.

Ott hazám, hol a Tiszának
Lejtnek könnyü habjai:
Arra kelnek, arra szállnak
Lelkem néma vágyai.