Bodorka (Rutilus rutilus)

 

Ezüstös testű kissé magas hátú hal, pikkelyei a hátoldalon zöldesfeketék. Úszói vörhenyes színűek. Hasvonala gömbölyded, lekerekített.A test oldalról lapított, magassága élőhelytől függően változó. Állóvizekben magasabb, szélesebb hátú, folyóvizekben nyúlánkabb. A faroknyél rövid és alacsony. A hasúszók kezdete pontosan a hátúszó alapjának eleje alatt van. A mell- és hasúszó aránylag kicsi, a farokalatti úszó jól fejlett. A hátúszó és a farokalatti úszó szegélye enyhén homorú. A hasúszó és a végbélnyílás között a pikkelyek a vörösszárnyú keszegtől eltérően nem alkotnak élt. A fej és a hátoldal sötét olajzöld vagy ezüstösen barna, oldala ezüstös csillogású. A fiatalok has- és farok alatti úszói még rendszerint fakók, az idősebbeké narancsvörös színezetűek, a páratlan úszók halványabban vörhenyesek. Szája kicsi és csúcsba nyíló. Szemgyűrűjének színe a halvány narancssárgától az élénk narancsvörösig változhat.

Rendkívül jól alkalmazkodó hal, szerencsére nem érzékeny a szennyeződésekre, hamar feltalálja magát minden vízen. Magas hőmérsékleti toleranciájának, viszonylag alacsony oxigénszint tűrőképességének köszönhetően szinte mindenütt nagy mennyiségben megtalálható, az európai vizek legnagyobb számban előforduló halfaja. Európában egyedül az Appennini- és a Pireneusi félszigetről hiányzik, valamint Izlandra sem jutott el. Előfordul patakokban, folyókban vagy tisztavizű tavakban, holtágakban, csatornákban, gyomhalként tógazdaságokban. Kerüli a hideg, gyors folyású vizeket, inkább a melegebb álló, vagy lassúb folyású részeket kedveli, kerüli az iszapos részeket is. Nagyobb folyókon a tavaszi áradáskor kihúzódik az árterekre, bejut a holtágakba és bent is marad. Az áradó folyó zavaros vizében elindul a legközelebbi csatornabefolyóig a folyással felfelé. Egyike a hideg vízben, sőt jég alól is fogható halfajainknak. A víz alatti növényzet között ritkán találjuk meg a bodorkát, inkább a tisztás részeket kedveli. A másodnyarasnál idősebb bodorka a mély, nyílt vizet kedveli, mély nádasokat, hínarasok meder felőli részét.

Ívása április elejére tehető. Rendkívül szapora, a 1,2-1,5 mm átmérőjű sárgás színű ikrából 80-10 000 db-ot is lerak. Gyakran előfordul, hogy ikráit a süllő természetes, vagy mesterséges fészkére rakja, közvetlenül a ragadozó ívását követő időben. Ezzel a süllő ikráinak nagy részét könnyen befullasztja. Másik érdekessége a násznak, hogy gyakran összeívik más pontyfélékkel. Ivarérettségét 3-4 éves korban éri el. Ívóhelyül az áradások során elöntött füves réteket, vagy a víz mélységétől függetlenül a dús vízinövényzetet választja. A 10 fok körüli vízhőmérséklet mellett az ikra fejlődése 17-18, 12-14 fokon pedig 10-12 napig tart. A kikelő lárvák 5-7 mm hosszúak, mintegy két hónap elteltével testhosszuk már 26-31 mm, testtömegük pedig 149-274 mg. Mivel a vízi élethez kell az energia egy ilyen apróságok, már a kikelést követő második napon táplálkozni kezdenek. Növekedése táplálékban gazdag vizekben gyorsnak mondható, az átlagpéldányok 10-20 centiméteresek, ritkábban előfordulhatnak 1 kilogrammos példányok is. Nem egy gyorsan növő halfaj. A hazai rekordot egy 2000-ben fogott bodorka tartja, 1,9 kilogrammal.

Táplálkozását tekintve mindenevõ, étlapján egyaránt szerepelnek rovarlárvák, apró rákfélék, növényi hajtások, hínárfélék, zöldmoszatok. A kifejlett bodorkák már a legfinomabb szúnyoglárva, apró csigák, kagylók, némi kis növényi hajtás alkotta menüt részesítik előnyben.

Szálkás, kevésbé ízletes húsa miatt nálunk gazdaságilag nem jelentős hal. Viszont jelentős a szerepe a süllő és a csuka táplálkozásában. Káros ugyanakkor mint értékesebb halaink táplálékkonkurense, és mint a kihelyezett fogassüllő-fészkek „ívási parazitája”, ugyanis oda lerakott ragadós ikratömegével befullasztja a süllőikra egy részét. Ezért feltétlenül gyérítendő hal. Fogása nem esik korlátozás alá. Apró gilisztával, paprikás kenyérrel, csontkukaccal csalizott horoggal könnyen fogható.

A Tisza-tóban általánosan elterjedt, igen gyakori fajta, többnyire a tározótérben vannak jelen népes populációi.