Mezei nyúl (Lepus europaeus)

 

Státusz: nem veszélyeztetett

Szinte az egész világon elterjedt. Természetes elterjedési területe Afrika nyílt szavannáitól, sztyepjeitol és félsivatagjaitól egész Európán keresztül, fel egész az erdőhatárig terjed, Nyugat- és Észak-Ázsia vegyes erdőitől Kína középso részéig, de megtalálható Ausztráliában, Új-Zélandon, Chilében és Észak-Amerika egyes területein is. (Ausztráliába és Új-Zélandra a XVIII. században telepítették be, majd később Észak- és Dél-Amerikába is.)
Skandináviát és az Ibériai-félszigetet kivéve egész Európában őshonos. 
Angliában is sok szigeten akarták meghonosítani a mezei nyulat, bár csekély sikerrel. Írországban szintén csak egy kisebb, elszigetelt állománya él.

A legnagyobb sűrűséget az alacsonyan fekvő, félintenzíven muvelt, meszes és agyagos talajú élőhelyeken éri el. Kedvelt tartózkodási helye a mező, erdővel határos szántóföldek, kertek. Állománysűrűsége tavasszal a mezőgazdasági területeken néha az 50 egyed/100 hektárt is elérheti, kiterjedtebb erdőkben azonban kevesebb mint 10 egyed jut 100 hektára.

Legkorábbi leletei mintegy 200-300 ezer évesek, a Kárpát-medence faunájában jelenléte mintegy 11-12 ezer éve folyamatos. Régóta vadászott emlősfajként számos régészi feltárás anyagából is előkerült. Vadászatát már IV. Béla 1265 évi oklevele is szabályozta. 
 
Testének átlagos tömege 3-6 kg, testhossza 50-60 cm, farokhossza 7-11 cm. Testét finom, bolyhos szőrzet borítja, színezete a hátoldalon sárgásbarna, a hasoldalon fehér, fekete kontúrokkal. A fülhegyen és a farktőn egy-egy fekete folt található. Hátsó lába jóval hosszabb és erősebb, mint a mellső. Mozgásterülete körülbelül 200-300 hektár, jóval nagyobb, mint az üregi nyúlé. Egy-egy területen a jelenlétét felismerhetjük nyomaiból, vizeletéről és hullatékáról. Feje karcsúbb, nyújtottabb, mint az üregi nyúlé.
A fülkagyló előrehajtva eléri az orrhegyet. Izzadságmirigyek hiányában a hatalmas fülkagyló a test hőszabályozásában is fontos szerepet játszik. A hátulsó talp feltűnően fejlett, hossza nagyobb mint 11 cm. A talpszőrzet speciális bolyhozottsága lehetővé teszi, hogy a mezei nyulak csúszós terepen is gyorsan irányt váltsanak.

Jellegzetes menekülő állat, amit a hosszú fül, nagy szem, kifinomult szaglóérzék és hosszú lábak is jeleznek. Veszély közeledtekor meglapul egy gödörben, fülét hátraengedi. Alkonyatkor, miközben legel, feltűnően lassan mozog, és laposan a földhöz simul. A mezei nyulak elsősorban éjszaka táplálkoznak, nappal az aljnövényzetben pihennek. Ahhoz, hogy a kifejlett egyedek az energiaigényüket fedezhessék, naponta 0,6-1 kg növényt kell elfogyasztaniuk. Többnyire magányosan élnek, csak a párzási időben létesítenek laza társas kapcsolatokat. Lakóterületüket nem védik fajtársaiktól, a mezei nyulakra jellemző "bokszmérkőzés" csupán a párzási ceremónia része. Rendszerint ragaszkodik megszokott területéhez. A mezei nyúl az üregi nyúltól eltérően nem ás föld alatti járatokat, pusztán a talaj felszínén kapar egy kis védett teknőt.

A mezei nyúl kizárólag növényeket fogyaszt, tápláléklistája igen széles. Főleg lágyszárúakat, esetenként fiatal hajtásokat és fakérget eszik. Legkedveltebb növényei a pázsitfűfélék és a kétszikűeket (pl. cickafarok, pásztortáska, százszorszép, pitypang és herefélék), de szükség esetén minden ehető növényi részt elfogyaszt. Tavasszal a fiatal vetésben tartózkodik és ezt eszi. Később a lóherét és a lucernát keresi fel, aratás után a kukorica-, burgonya- és répaföldekre vonul, majd később a fiatal őszi vetéseket és káposztáskerteket látogatja. Télen, ha nagy a hó, behúzódik a kertek és a szérűk környékére és ilyenkor a gyümölcsösökben, faiskolákban, csemetekertekben rágásával hatalmas károkat tehet. Különösen az akácfa fiatal csemetéit rágja előszeretettel.

Igen szapora állat. Párzása (a bagzás) kora tavasztól az ősz közepéig tart, s az ivarérett nőstények évente legalább négy almot nevelnek. A párzási időszak csúcspontja, általában március-áprilisra esik. A vemhesség ideje 41 nap, a nőstények a felszínen vájt kis mélyedésben alkalmanként 2-3 fiat vetnek. Az utódok a szabadban születnek, és nem föld alatti üregben, mint az üregi nyúlnál. De nemcsak e tekintetben különböznek az üregi nyúltól, hanem udvarlási szokásaikban is: a mezei nyulak tavasszal meghatározott helyeken gyülekeznek. A hímek itt fel-alá kergetik a nőstényeket. Ahol sok van belőlük, 4-8 nyulat is láthatunk, amint vad hajszában száguldoznak egymás után, keresztül a szántóföldön. Párzásnál a hím rendszerint "elpáholja" a nőstényt. Az egymást üldöző nyulak se látnak, se hallanak, és így tavasszal gyakran esnek a közlekedés áldozatául. 
A hosszú méhen belüli fejlődés eredményeként az üregi nyúltól eltérően a mezei nyúl fiókái születésükkor már jóval önállóbbak, a nőstények ezért szinte egész napra magukra hagyhatják a 100-130 g-os újszülötteket. A naponta egyszeri szoptatásra az esti órákban kerül sor, és a nyúlanyák a néhány perces etetési kívül nem is igen foglalkoznak a kicsik gondozásával. Utódaikat kb. egyhónapos korukig szoptatják, a fűben meghúzódó nyúlfiak azonban már 2-3 hetes korukban különféle növényeket is fogyasztanak.

Fő ellenségei a róka, a kóbor kutya, a görény, a nyest és a héja elsősorban a beteg vagy a fiatal, tapasztalatlan állatokat ejtik zsákmányul. A kifejlett nyulak olyan rendkívül gyorsan futnak, hogy cikcakkban vágtázva majdnem minden üldözőjüket messze maguk mögött tudják hagyni. Ekkor veszik hasznát annak is, hogy teljes körben látnak, csakúgy, mint az üregi nyúl, hiszen ily módon szemmel tudják tartani üldözőjük mozgását.
A ragadozó emlősök elleni védekezést szolgálja az a viselkedésformája, hogy egy szakaszon a pihenőhelyre menet saját nyomán visszafut, majd többméteres oldalugrással foglalja el a vackát. A szagnyomot követő ragadozók így mintegy "zsákutcába" kerülnek, az oldalról figyelő nyúlnak pedig több esélye marad a menekülésre.

Magyarországon közönséges, vadászható, húsa ízletes.